Klinikai eset 17

A betegség stabilizálódása, a mozgásfunkció javulása és a légzéstámogatástól való kisebb függés motoneuron-betegségben

férfi, 77 éves · Olaszország

Fejtámlás dönthető fotel és gyapjútakaró a magas ablak mellett

Betegadatlap

Beteg
férfi, 77 éves
Ország
Olaszország
Diagnózis
motoneuron-betegség kifejezett tetraparesissel, izomsorvadással és légzési elégtelenség kialakulásával
Fő tünetek a kezelés előtt
progresszív gyengeség mind a négy végtagban, kifejezettebben bal oldalon, kifejezett izomsorvadás, az önálló járás és a mindennapi tevékenység jelentős korlátozottsága, mások segítségének szükségessége a helyváltoztatásnál, csökkent fizikai állóképesség és non-invazív lélegeztetési támogatás szükségessége
Alkalmazott kezelés
egyéni kombinált sejtes, immunszabályozó és neuroregeneratív program
A kezelés utáni lefolyás
a betegség korábbi progressziójának megállása, az erő növekedése a végtagokban, a járás és az általános mozgásképesség javulása, az állóképesség növekedése, a non-invazív lélegeztetés iránti igény jelentős csökkenése – legfeljebb körülbelül egy órára

Kórtörténet

A betegség kialakulása előtt a beteg hosszú ideig magas szintű mindennapi és fizikai aktivitást tartott fenn.

Az első kifejezett tünetek 2023–2024-ben kezdtek kialakulni. Először a felső végtagokban jelentkezett gyengeség, különösen a proximális szakaszokon: a betegnek egyre nehezebb lett felemelnie a karját és elvégeznie a megszokott tevékenységeket. Később a gyengeség kiterjedt az alsó végtagokra és fokozatosan progrediáló jelleget öltött.

A mozgásdeficit fokozódásával a beteg először botot kezdett használni, majd kénytelen volt kerekesszékre áttérni. Nehézségek jelentkeztek már az alapvető mindennapi tevékenységeknél is, beleértve az önálló étkezést és a helyváltoztatást.

Az elektrofiziológiai vizsgálat kiterjedt krónikus és aktív motoros neuronopathiát mutatott több szint – bulbaris, cervicalis, thoracalis és lumbosacralis – érintettségével.

Egy szakcentrumból történt elbocsátáskor a diagnózist motoneuron-betegségként fogalmazták meg, a beteg emellett a non-invazív lélegeztetéshez való adaptáción esett át.

A kezelés előtt

A jelentkezés idején a klinikai képet kifejezett mozgásdeficit jellemezte.

A fő problémák a következők voltak:

  • tetraparesis túlnyomórészt kifejezettebb bal oldali érintettséggel
  • a felső és az alsó végtagok jelentős gyengesége
  • kifejezett izomsorvadás
  • az önálló járás lényeges korlátozottsága
  • mások segítségének szükségessége a felállásnál és a helyváltoztatásnál
  • magas elesési kockázat
  • a mindennapi önállóság kifejezett csökkenése
  • gyors fizikai fáradékonyság
  • az általános állóképesség csökkenése
  • non-invazív légzéstámogatás szükségessége

A program előtt a beteg csak rövid távolságokat tudott megtenni másik személy segítségével és kiegészítő támasszal. A járást a szakemberek nem biztonságosnak ítélték, és a testhelyzet-változtatások többsége segítséget igényelt.

A terápia fő céljai a következők voltak: egy progresszív betegség stabilizálása, a megmaradt mozgástartalék megőrzése, az izomerő növelése és a beteg önálló mozgásképességének lehető legnagyobb mértékű bővítése.

A program

A beteg számára személyre szabott kombinált sejtes, immunszabályozó és neuroregeneratív programot alakítottunk ki.

A protokoll a következőket tartalmazta:

  • terápia mesenchymalis stromasejtekkel
  • regulatorikus T-sejtek alkalmazása
  • szisztémás sejtes komponens
  • idegrendszer-irányú támogatás
  • komplex utánkövetés és rehabilitációs munka

A pontos dózisok, a beavatkozások sorrendje és a technológiai paraméterek az egyéni belső protokoll részét képezték.

A kezelés utáni lefolyás

A program után a beteg és hozzátartozói lényeges kedvező funkcionális változást észleltek.

A betegség stabilizálódása

Az egyik legfontosabb eredmény a betegség korábbi klinikai progressziójának megállása volt.

A beteg nem észlelte a mozgásképesség további folyamatos romlását, amely a kezelés előtti időszakot jellemezte.

Izomerő

Az erő növekedését észleltük a végtagokban.

A beteg jobban végzi a kar- és lábmozgásokat, és nőtt a megmaradt izompotenciál kihasználásának képessége a felállásnál és a helyváltoztatásnál.

Járás és mozgásképesség

Az erő növekedésével fokozatosan javulni kezdett az önálló helyváltoztatás képessége.

A beteg többet kezdett járni, a mozgások magabiztosabbá váltak, és csökkent a szükséges külső segítség mértéke.

Míg a kezelés előtt a járás élesen korlátozott volt és állandó segítséget, valamint kiegészítő támaszt igényelt, a terápia után a beteg lényegesen aktívabban kezdte használni saját mozgásképességeit.

Fizikai állóképesség

Jelentősen nőtt az általános fizikai állóképesség is.

A beteg hosszabb ideig marad aktív, nagyobb mozgásterhelést visel el és kevésbé fárad el a mindennapi tevékenységek során.

Légzésfunkció

Különösen jelentős kedvező változást észleltünk a légzésfunkció terén.

A kezelés előtt a betegség már szükségessé tette a beteg adaptációját a non-invazív lélegeztetési támogatáshoz.

A terápia után a légzészavarok lényeges részleges kompenzációja következett be: a légzéstámogatás iránti igény jelentősen csökkent, a non-invazív lélegeztetés használatának időtartama pedig legfeljebb körülbelül egy órára rövidült.

Ezt az önálló légzés időszakának meghosszabbodása kísérte, és ez lett a beteg számára az egyik funkcionálisan legjelentősebb eredmény.

Eredmény

Az egyéni program után a legjelentősebb változások a következők voltak:

  • a betegség korábbi klinikai progressziójának megállása;
  • az erő növekedése a felső és az alsó végtagokban
  • az általános mozgásaktivitás javulása
  • az önálló helyváltoztatás képességének javulása;
  • a mások segítségétől való függés csökkenése
  • a fizikai állóképesség növekedése
  • a mozgásterhelés tűrésének javulása
  • a non-invazív lélegeztetés iránti igény jelentős csökkenése – legfeljebb körülbelül egy órára;
  • az önálló légzés időszakának meghosszabbodása

Kifejezett motoneuron-betegséggel élő beteg számára különösen fontos volt egy korábban progresszív állapot stabilizálódásának, a mozgásbeli önállóság bővülésének és a légzéstámogatástól való kisebb függésnek az együttese.

A kedvező változás éppen a mindennapi élet szempontjából legkritikusabb funkciókat érintette: az izomerőt, a helyváltoztatást, a fizikai állóképességet és a légzési önállóságot.

Az esetet a beteg orvosi dokumentációja és a program utáni időszak megfigyelése alapján írtuk le. Személyes adatokat nem közlünk. A betegség lefolyása és a kezelésre adott válasz betegenként eltérő.

Így kezeljük: ALS →