A szekunder progresszív szklerózis multiplex stabilizálódása és a mozgásfunkció javulása

Kórtörténet

A szklerózis multiplex diagnózisát mintegy 40 éves korban állították fel, miután az MR demyelinisatiós gócokat mutatott. Abban az időszakban a betegség többek között fejfájással és a has szintje alatti érzészavarral jelentkezett.

A beteg a betegségmódosító terápia különböző szakaszain ment keresztül, köztük interferon- és natalizumab-kezelésen, relapszusok idején pedig glükokortikoszteroidot kapott. A specifikus terápiát később felfüggesztették, miközben a rendszeres neuromotoros rehabilitáció folytatódott.

A jelentkezést megelőző két évben a mozgásfunkció különösen szembetűnően romlott. A járáshoz egyoldali támasz vált szükségessé, és időnként elesések fordultak elő. A neurológus a betegség lefolyását szekunder progresszívnek ítélte.

Az MR kiterjedt demyelinisatiós érintettséget igazolt: több góc volt kimutatható az agy különböző területein, valamint a nyaki gerincvelő hosszában.

A kezelés előtt

A jelentkezés idején a legjelentősebb problémák a következők voltak:

• az alsó végtagok kifejezett gyengesége, inkább bal oldalon
• paraparetikus járás
• kiegészítő támasz szükségessége a közlekedéshez
• a fizikai állóképesség jelentős csökkenése
• időszakos elesési epizódok
• az alsó végtagok érzéscsökkenése
• vizeletretenciós típusú vizelési zavar
• székrekedés
• fejfájás

A neurológiai deficit mértéke EDSS 6,0–6,5 értéknek felelt meg, vagyis a betegség már lényegesen korlátozta a beteg önálló mozgásképességét.

A program fő célja a szekunder progresszív folyamat stabilizálása, a meglévő funkciók megőrzése és a beteg mozgásképességének lehető legnagyobb mértékű javítása volt.

A program

A beteg számára személyre szabott kombinált sejtes, immunszabályozó és neuroregeneratív programot alakítottunk ki.

Az előkészítő szakaszban perifériás vérvétel történt saját regulatorikus T-sejtjeinek kinyerésére.

A program a következőket tartalmazta:

• terápia mesenchymalis stromasejtekkel
• autológ regulatorikus T-sejtek alkalmazása
• szisztémás és idegrendszer-irányú sejtes komponensek
• koncentrált exoszóma-terápia
• intranasalis peptidtámogatás
• két neuroterápiás kezelés
• további dinamikus követés és a rehabilitáció folytatása

A pontos dózisok és a beavatkozások sorrendje az egyéni belső protokoll részét képezték.

A kezelés utáni lefolyás

Az első kedvező változásokat a beteg már mintegy két héttel a program után kezdte észlelni.

Erő az alsó végtagokban

A legszembetűnőbb korai eredmény a lábak erejének növekedése volt.

Lényegesen könnyebbé vált számára az alsó végtagok önálló megemelése. Így például szinte segítség nélkül tudta felhúzni a lábát autóba szálláskor vagy az ágyban fekvő helyzetbe kerüléskor.

Járás és funkcionális önállóság

A közlekedési képesség lényegesen javult.

Már két hét után a beteg képes volt a korlátba kapaszkodva, önállóan többször feljutni az emeletre.

A járás ezt követően magabiztosabbá vált, nőtt a fizikai terhelés tűrése, és a megszokott mindennapi teendőket kevesebb külső segítséggel tudta ellátni.

Rehabilitáció

Az erő és a mozgáskontroll növekedése lehetővé tette az aktív rehabilitáció bővítését.

A fizioterápián a beteg olyan gyakorlatokat kezdett végezni, amelyek korábban elérhetetlenek voltak számára, ami tovább bővítette funkcionális lehetőségeit.

Állóképesség

Nőtt az általános fizikai állóképesség: a beteg hosszabb ideig tudott aktív maradni és nagyobb mozgásterhelést elviselni.

Fejfájás

Kedvező változást észleltünk a fejfájás terén is: kevésbé lett kifejezett, és lényegesen ritkábban jelentkezett.

A betegség stabilizálódása

A további követés különösen fontos eredménye volt, hogy a betegség korábbi folyamatos progressziója megállt.

A terápia után nem jelentkezett a mozgásdeficit további növekedése, amely az előző éveket jellemezte.

Ezenkívül a követési időszakban új klinikai relapszust nem regisztráltunk.

A két hét után megjelent korai kedvező változás így a továbbiakban az általános neurológiai állapot stabilizálódásával párosult.